„Mindent nem tudok megcsinálni, de valamit azért elérhetek. És csak mert nem tudok mindent elérni, nem fogok meghátrálni attól, hogy amit meg tudok tenni, azt meg is tegyem.”

Helen Keller

Vezetőként coach és mentor szerepben

Hogyan lehetsz kivételes vezető minden munkahelyi és élethelyzetben?

A lemma vezetői kommunikációs eszköztárával:

Lemma coaching

Milyen vezetői helyzetben hasznos a coaching?

Mint vezető elvárás feléd a coach működés, jó és biztonságos döntéseket akarsz hozni az embereidről?

Lemma coaching

Wiesner Edit mester coachVállalkozói családban nőttem fel, Bécsben közgazdászként végeztem és így szinte természetesen és nagyon fiatalon kerültem vezetőként helyzetbe, hazai majd multinacionális vállalati környezetben. 2004 óta önálló coach vállalkozásomat vezetem, amelyben korábbi ismerettségeimre és tapasztalataimra alapozva a felelős döntéshozók, vállalkozás és vállalati vezetők vezetői és élethelyzeteinek megoldására specializáltam magam. 2007-ben Belgiumban a Hudson nevű multinacionális személyzeti cég AC módszertanában is kiképződtem és azóta számos felsővezetői és tehetség, ill. utánpótlás kiválasztási projektben vezető értékelőként és fejlesztő coachként is jelen vagyok. Amit a vezetői coach és mentor képzésekben tanítok azt közelről, saját bőröm tapasztalatán keresztül ismerem.

Fejlesztő, shadow és rövid-megoldásfókuszált coaching folyamatokat 2003 óta bonyolítok.2005 óta a coaching módszertanát tanácsadó, tréner és szervezetfejlesztő szakemberek, valamint vezetők számára akkreditált coach képzésben oktatom.

Wiesner Edit mester coach

A Lemma coaching eszközkészletével és szakmai tréningjeivel vezetők professzionális coaching szemléleti és mentoring technikai és pszichológiai felkészítését látja el.

Lemma coaching

Mi van a Lemma coaching és mentoring programokban?

A vezetői coaching műfajának legjavát – munkahelyi kommunikációs típusokat, vezetői élethelyzetek tapasztalatait, kompetencia felmérési, visszajelzési és fejlesztési módszereket és eszközöket - gyűjtöttem össze, tettem a coaching szemléletű tanácsadás eszközei mellé, hogy aztán különböző korú és különböző nehéz munkahelyi élethelyzetekben támogatást kérő vezetők százaival kipróbáljuk ezeknek a modelleknek és eszközöknek az életképességét és hasznosságát. Ami az újdonságokból már bevált, ami bizonyított, az a lemma coaching vezetői eszköztára.

Milyen coach és mentor programok vannak?

  • Coach the coach vezetői egyéni coaching folyamat (angol, német és spanyol nyelven)

  • Coach the coaches vezetői kiscsoportos coaching folyamat

  • A coaching eszközei tréning program (moduláris kialakítású, más vezetői fejlesztő programokhoz jól illeszthető)

  • A mentoring eszközei tréning program (moduláris kialakítású, kompatibilis más fejlesztő folyamatokkal)

Az egyes programok általában 6 hónapot felölelő tematikát tartalmaznak. A programok díja eltérő. Az egyéni folyamatok: 180.000-800.000 Ft+ Áfa, a csoportos coaching folyamatok: 480.000 - 1.100.000 Ft + Áfa, a tréning alkalmak díja 70.000 - 280.000 Ft+ Áfa.

Lemma coaching vezetői coaching

A vezetői coach és mentor kiscsoportos képzési folyamata mindig egyéni vezetői coachinggal is kiegészül.

Az ismeretátadás mellett, minden vezető mellé személyében hozzá illő coach kerül, akivel a tanultakat a mindennapokba hatékonyan ülteti át. A vezető és coachának folyamata egyéni és bizalmas, a vállalati fejlesztési cél beteljesülését a csoportos és egyéni folyamatokat szakmailag koordináló vezető coach (Wiesner Edit) felügyeli.

A vezetők kompetencia felmérését és fejlődési eredményeiket a vezetők számára és a coachaik számára is visszajelzi, a coachok számára szakmai támogatást és szupervíziót biztosít.

Egy példa nyílt csoportos vezetőknek szóló coaching folyamatra»

Számodra is hasznos a lemma coaching eszköztára!

Az oldalon találsz válaszokat, de ha már tudod, hogy van olyan fontos a helyzet megoldása számodra, hogy a megfelelő támogatást kérd hozzá, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot.

Kérj időpontot és ajánlatot! A képzések és az egyéni ülésdíjak is eltérőek annak megfelelően, hogy magánszemélyként vagy vállalaton keresztűl finanszírozod. A lemma coachok magánszemélyeknek elérhető, általánosan elfogadott tanácsadási árakkal állnak rendelkezésedre. Vállalati ügyfeleinknél is célunk, hogy meggyőző, ár-érték arányban megfelelő folyamatokat tudjunk ajánlani. Győződj meg róla, hogy megéri!

Ajánlatkérő képzésre, egyéni coaching folyamatra
Kérj ajánlatot!

További információ:

Wiesner Edit coach (06-30-929-5577)

info@lemma-coaching.hu »

Lemma coaching

Lemma Coaching International

Coaching tippek

Coaching hírlevél a HR, fejlesztés, coaching mentoring, munkahelyi konfliktus és kommunikációs stílusok témákban.





Lemma Coaching International

Az akkreditált lemma coachok bemutatkozója, folyamatos rendezvényei, hírei

English version Deutsche Version Magyar változat